▲ nicc's life - álmoktól légy részeg
everydays

Day 20: Ki tette a legnagyobb hatást az életedben, és miért?

Kicsit most össze-vissza jönnek ezek a kihívásos bejegyzések, ne haragudjatok. Nem tudom mennyivel vagyok lemaradva, olyan 2-3 kb, pótolom majd ahogyan tudom, ígérem.
A legnagyobb hatást, ha lehet így fogalmazni apukám tette rám az életben. Olyan dolgokon ment keresztül és olyan rendíthetetlen kitartással, amit én elképzelni sem tudok, nem hogy megvalósítani. Amikor én első osztályos voltam egy szörnyű betegség érte őt, erről viszont nem szeretnék részletesen beszélni, ne haragudjatok ez nálam nagyon bizalmi téma. Szörnyű volt nézni azt az állapotot amibe minden előzetes dolog nélkül egyik napról a másikra belekerült, ő mégis felépült hosszú évek alatt. Rengeteget dolgozott az egészségi állapotáért, sosem nyavajgott, hogy elege van és senkitől nem várta el, hogy sajnálják. Tényleg, embert nem tisztelek  úgy mint őt. Persze, anyát is tisztelem emiatt, hogy végig mellette állt mindenben, a legtöbben csak leléptek volna elég hamar. De hihetetlen erőt ad az, hogy miken ment közben keresztül hatalmas kitartással. Ez inspirál természetesen engem is a céljaim eléréséhez. Ha ő megtudott valósítani egy hatalmas dolgot, én miért ne tudnák egy negyed akkora jelentőségűt véghez vinni? Semmi sem lehetetlen.

Terhesség a tinivilágban

Komolyan nem értek egyes tiniket akik 14-18 éves korban már gyereket szülnek. Nem ítélem el őket, sokak történetét nem is ismerem, ehhez pedig így egyáltalán nincs jogom. Pusztán elmondom a  véleményemet a dologról, remélem senkit nem sértek meg vele, bár nem hiszem hogy van itt olyan aki ebben a cipőben jár. Egyre többen vállalkoznak erre a feladatra, az én közvetlen közelemben is nap mint nap látom. Van egy lány pár háztömbnyire, 1 évvel fiatalabb nálam és már anyuka, a kisbabája egy év körüli. És nemkell azt hinni, hogy akkor a barátja legalább pár évvel idősebb, nem, velem egykorú ő is. Amikor megláttam, csak pislogtam mint hal a szatyorban, hogy ezt mégis miért? Évekkel ezelőtt még együtt babáztunk, mostmeg anyuka lett. Én hatalmas felelőtlenségnek tartom, főleg ha szándékos is a dolog. Egy tizenakárhány éves gyerek (mert az még bőven gyerek, bármennyire is érett a felfogása, az ilyen eseteknél pedig alapból egyáltalán nem közelít az éretthez...) még fiatal ehhez, elronthatja vele az egész életét. Mit fog kezdeni pár év múlva? Az iskolát nem fejezi be, miután idősebb lesz a pici sem hiszem, hogy folytatja, de természetesen tisztelet a kivételnek. Tanult ember sem talál állást, nemhogy egy érettségivel sem rendelkező. És egy diákszerelmben bevállalni egy gyereket... Hát, kíváncsi vagyok mi lesz velük pár év múlva. Nektek mi a véleményetek erről a témáról?

Day 19: 7 dolog (nem ember), ami boldoggá tesz

Boldog vagyog vagyok, ha...
+ süt a nap - szeretem a kellemes időjárást, télen hajlamosabb vagyok a letörtségre és a szomorúságra
+ olyan embernek jutok eszébe akiről azt hiszem, hogy már rég elfelejtett - kellemes meglepetés
+ megveszek egy olyan ruhát vagy cipőt, amibe rögtön beleszeretek
+ megdícsér valamelyik némettanárom - nehéz náluk ezt elérni
+ anyu hirtelen beállít a szobámba, hogy készülődjek megyünk ide vagy oda - szeretem az ilyen spontán programjait
+ ülök a buszon félálomba a gondolataimmal, zenével a fülembe és utazok Pest felé
+ spontán kapok egy üzenetet egy általám szeretett vagy kedvelt személytől, amikor nem számítok rá

S.O.S

Most derült ki, hogy vannak, akiknél nem jeleníti meg az oldal a hátteret. Kissebbre nem vehetem, mert akkor a nagyobb méretű képernyőknél gagyin fog kinézni. Amúgyis volt már nagyobb fájlméretű háttér az oldalon, azzal pedig nem voltak ilyen problémák. Már feltölteni sem akarta egyébként, végül egy másik gépről sikerült csak. Valakinek valami használható ötlet erre?:S Megköszönném.

Ui.: ja igen. Akiknél esetleg nem jeleníti meg, kérlek írjátok meg a chatbe! Nagyon szépen köszönöm.

Day 18: Nevezd meg azt a sorozatot, aminek a rabja vagy/voltál

Mikor Timinél vagyok Pesten kaja közben általában mindig nézünk valami sorozatot. Ezt a szokást egy idő után átvettem itthonra is, szóval így mindennap nézek valamiből egy-két részt. Jó, ezen kívül is szoktam természetesen ha unatkozom vagy éppen van rá időm. Először is említeném az Odaátot (Supernatural). Most a hatodik évad elejénél tartok valahol, bár számomra az első három évad a favorit, talán még a negyedik is belefér. Utána már nem ragadott meg annyira a történet, de majd valamikor folytatom szerintem. Egyébként Odaátot még két ok miatt nem szeretek nézni. Először is, vannak benne undorító részek, az pedig evés közben nem a legkellemesebb. Másrészt pedig egy-két rész után rettenetesen tudok félni egyedül itthon.  Szóval ez mostmár arra az esetre marad, ha átjön valaki. Vagy körbeszórom a szobámat sóval (ezt csak azok értik, akik nézik a sorozatot vagy jártasak ilyen témákban)... Szeretem még emellett a Vámpírnaplókat. Mondjuk valószínűleg az is bennevan a rajongásom eredetében, hogy Damon nézése és egy-két mozdulata hihetetlenül hasonlít egy általam szeretett személyéhez. Bár csak ez az egy olyan sorozat van, amit az elejétől a végéig megnéztem. Szoktam még ezeken kívül Gossip Girlt nézni (hahh, épp most lett vége), Skinst és Jóbarátokat. Ööö biztos van még ezeken kívül is amibe bele-belenézek, de ezeket szeretem a legjobban.

 


"Az álmom nappal sem alszik
Ébren él, úgy sodor a partig
Hol fáradt lábam szárazföldet ér
Hogy tudjam, nincs elérhetetlen cél..."
 

 

 
Hová mész te kis nyulacska? Ingyom bingyom tálibe tutálibe málibe az erdőbe. Ó, ha már ide tévedtél ne menj sehova, maradj még egy kicsit. Te most a niccslife.gportal.hu-n jársz, ami egy álmodozó lány hétköznapjait, gondolatait mutatja be. Találsz itt még egy-két cikket, rengeteg zenét, sorozat és egyéb ajánlókat, néha pedig egy kis csipetnyi lookbookra is bukkanhatsz. Ha pedig szeretnél magad után egy-két sort hagyni, akkor azt a chatben nyugodtan megteheted.

nicc; lassan 17, álmodozó, skorpió, visszahúzúdó, rajz, gördeszka, koncertek, bulik, fesztiválok, dubstep, retteg a békáktól, drumandbass, gyűlöli a hideget, olvasás, építészmérnöknek készül, vans mániás,  német, sorozatok. több?

 sophie   ▲  lexx & anxiety  ▲   becky
courtney   ▲   hardcore-float   ▲   vivienn

Beszélgetnél? Lépj be a CHAT-be.

nevaeh    dorc    evii    bella  ∆  lauren    adry*    amber    BrigiPrincess    Fay  ∆  Dalma    Vii  ∆  Marion    charity    molly  ∆  ademz  ∆  Lis    dushii    Fanni    ashley  ∆  Marina    cr7fan  ∆  ella  ∆  Kini  ∆  lau  ∆  Cintii  ∆  Bessie  ∆  Emmie  ∆  *Naomi  ∆  Claudia  ∆  Rainy  ∆  zombee  ∆  Fanniie  ∆  Sofy  ∆  bríí  ∆  Erus&Nixi  ∆  kristine és vivienne  ∆  csillámfaszláma  ∆  you?

szerkesztő: Nicc
nyitás: 2012. május 3.
tárhely: G-Portál
téma: blog, napló
design: Adobe Photoshop 7.0
kódokért részben köszönet: LindaDesign
ajánlott felbontás: 1024×768
ajánlott böngésző: Firefox, Google Chrome

Az oldalon lévő szövegek, képek saját szerkesztésűek, egyéb esetben pedig feltüntetett a forrás. Kérlek ne vigyél el semmit, ha valamire szükséged van írj a chatbe. Megértésedet köszönöm.

 

 

                                                                                               


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77