▲ nicc's life - álmoktól légy részeg
everydays

Összefoglaló

Nyári szünet van. VÉGRE. Bár én még nem fogtam fel, szinte el sem hiszem, hogy nem csörög reggel az ébresztő 5:50kor. Amúgy hihetetlen meleg van, bár én nagyon szeretem ezt, szóval nem panaszkodok. Mellesleg anyuval minden délután kint napozunk, szóval van végre valami színem is. Csütörtökön voltam suliba utoljára, el köszöntem a többiektől mert szerintem évzáróra sem megyek be, mivel aznap megyek fesztiválozni. Szar volt azért elköszönni egy-két embertől, meg úgy összességbe kb mindenki hiányozni fog azért. Remélem nyáron azért találkozunk, vagy valami. Tervezve van buli is, de hát mi és a szervezés... Pénteken egyébként Pesten voltam a Peti ballagásán (Timi öccse) anyuval. Busszal mentünk, hát anyu és Pest két külön világ. Mint egy kisgyerek, olyan volt kb. Ma pedig egész nap az új designon dolgoztam, szóval kezdhettek búcsúzkodni a sütiszörnytől. Még meg kell írnom a kódokat, meg biztos lesz még egy-két apróság amit elfelejtettem, de a tervek szerint a holnapi nap már felkerül az új kinézet. Hát nemtudom, eléggé parázok amúgy, mert ettól mindenki oda volt meg vissza. Bár nekem a következő is tetszik. Annyit árulok el, hogy akinek szimpatikus a belga Tomorrowland fesztivál díszlete, annak valószínűleg ez is tetszeni fog. De jóéjt, és kellemes nyári szünetet mindenkinek, az érettségizőknek pedig sok sikert a szóbelikhez!

pápusz, Nicc

 


"Az álmom nappal sem alszik
Ébren él, úgy sodor a partig
Hol fáradt lábam szárazföldet ér
Hogy tudjam, nincs elérhetetlen cél..."
 

 

 
Hová mész te kis nyulacska? Ingyom bingyom tálibe tutálibe málibe az erdőbe. Ó, ha már ide tévedtél ne menj sehova, maradj még egy kicsit. Te most a niccslife.gportal.hu-n jársz, ami egy álmodozó lány hétköznapjait, gondolatait mutatja be. Találsz itt még egy-két cikket, rengeteg zenét, sorozat és egyéb ajánlókat, néha pedig egy kis csipetnyi lookbookra is bukkanhatsz. Ha pedig szeretnél magad után egy-két sort hagyni, akkor azt a chatben nyugodtan megteheted.

nicc; lassan 17, álmodozó, skorpió, visszahúzúdó, rajz, gördeszka, koncertek, bulik, fesztiválok, dubstep, retteg a békáktól, drumandbass, gyűlöli a hideget, olvasás, építészmérnöknek készül, vans mániás,  német, sorozatok. több?

 sophie   ▲  lexx & anxiety  ▲   becky
courtney   ▲   hardcore-float   ▲   vivienn

Beszélgetnél? Lépj be a CHAT-be.

nevaeh    dorc    evii    bella  ∆  lauren    adry*    amber    BrigiPrincess    Fay  ∆  Dalma    Vii  ∆  Marion    charity    molly  ∆  ademz  ∆  Lis    dushii    Fanni    ashley  ∆  Marina    cr7fan  ∆  ella  ∆  Kini  ∆  lau  ∆  Cintii  ∆  Bessie  ∆  Emmie  ∆  *Naomi  ∆  Claudia  ∆  Rainy  ∆  zombee  ∆  Fanniie  ∆  Sofy  ∆  bríí  ∆  Erus&Nixi  ∆  kristine és vivienne  ∆  csillámfaszláma  ∆  you?

szerkesztő: Nicc
nyitás: 2012. május 3.
tárhely: G-Portál
téma: blog, napló
design: Adobe Photoshop 7.0
kódokért részben köszönet: LindaDesign
ajánlott felbontás: 1024×768
ajánlott böngésző: Firefox, Google Chrome

Az oldalon lévő szövegek, képek saját szerkesztésűek, egyéb esetben pedig feltüntetett a forrás. Kérlek ne vigyél el semmit, ha valamire szükséged van írj a chatbe. Megértésedet köszönöm.

 

 

                                                                                               


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!