|
Vans - miért is a kedvencem?
Ez egy is többrészes márkaelemző bejegyzés lesz, kezdve az én favorit márkámmal. Itt kicsit részletesen kifejtem, hogy miért is szeretem, esetleg egy-két apró hiba, vagy betekinthettek a márka történelmébe.
Vans - hogy is kezdődött?
1966-ban a Van Doren cipőgyár megnyitotta kapuit Kaliforniában, Anheimben. Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy a Vans születésének napján eladott 12 pár cipő után a márka egy-két éven belül Kalifornia egyik legközkedveltebb és legkeresettebb árucikkévé válik. Ekkor már fél Amerika Vans cipőben rótta gördeszkával a poros utakat. Kifejlesztették a speciális deszkáscipő modelleket, majd a 70es években megjelent a máig közkedvelt Era modell. Utána magasszárú lábbeliket is piacra dobtak, majd megjelent a tört hullámvonal és a vulkanizált ostyatalp, a márka jellegzetes védjegyei. A márka eredetileg a deszkásoknak és szörfösöknek készítette a lábbeliket, az évek során azonban nőtt a kínálat, ma már gondolnak bmx-esekre és a termékpalettán megjelent a női, valamint a gyermekkollekció.
Személyes vélemények a márkáról
Az első Vans cipőmet lassan 5 éve kaptam és még mindig csodás állapotban van. Természetesen meglátszik rajta az évek múlása, de saját tapasztalat szerint minőségben felülmúlja legtöbb társát. A cipőket különösen kedvelem, eddig minden különböző stílusváltásomnál megtaláltam a tökéletesen hozzám illő darabot. Jelenleg 5 pár boldog tulajdonosa vagyok, eddig egyikkel sem volt problémám, pedig egy-kettő megélt már elég sok mindent, mégis kibírta a megmérettetéseket. Szerencsére a legtöbb Vans ruhám, cipőm, kiegészítőm ritkán jön szembe velem az utcán, ami egy pozitív dolog, ugyanis sokak számára idegesítő máson is látni az általa hordott ruhát. Ez sajnos viszont nem minden modelljükre igaz, de erről majd beszélek később. A felsőket is nagyon szeretem, szintén jó minőségűek, a mintás felsők is sokáig bírják, nem repedeznek szét a rányomott minták idegesítő módon 3 mosás után. A pulcsik személyes kedvenceim, a téli napokon iszonyat hasznosak, jó vastagok és extra kényelmesek. Természetesen a kinézetük is fontos, de ezt azthiszem már említenem sem kell, az én stílusomhoz például tökéletesen passzol. Egyedül talán a napszemüveg az, amivel eddig nem volt túl sok pozitív élményem. A lencse belülről több helyen megrepedezett, tehát elvileg nem leejtés, karcolás vagy egyéb miatt történt a baleset, de ez előttem máig rejtély. Lehet nem bírta a túl erős napfényt, bár az kissé irónikus lenne egy napszemüveg esetében...
Ki hordja ezt a márkát?
Sajnos mint túl sok minden, ez is egyre közkedveltebb. Újabban hordja ezt a páwáktól kezdve mindenki, ami nem túl kedvelt dolog, sokak számára - számomra is - idegesítő. Holott elvileg ez egy deszkás márka, na de mind1. Egy időben az emo stílusirányzat képviselői is szívesen hordták egy-egy darabjukat, de én úgy veszem észre, hogy ilyen stílusú emberből egyre kevesebbet látni, mint például 2 éve. A közkedvelt modellek ranglistáját egyébként kétség kívül az Era uralja, de mellette gyakori cipő az Old Skool, Authentic, Wellesley vagy a Tory.
/A cikk teljesen saját írás, ne lopd el kérlek!/
| |
|
|
"Az álmom nappal sem alszik
Ébren él, úgy sodor a partig
Hol fáradt lábam szárazföldet ér
Hogy tudjam, nincs elérhetetlen cél..." |
|
|
Hová mész te kis nyulacska? Ingyom bingyom tálibe tutálibe málibe az erdőbe. Ó, ha már ide tévedtél ne menj sehova, maradj még egy kicsit. Te most a niccslife.gportal.hu-n jársz, ami egy álmodozó lány hétköznapjait, gondolatait mutatja be. Találsz itt még egy-két cikket, rengeteg zenét, sorozat és egyéb ajánlókat, néha pedig egy kis csipetnyi lookbookra is bukkanhatsz. Ha pedig szeretnél magad után egy-két sort hagyni, akkor azt a chatben nyugodtan megteheted.
nicc; lassan 17, álmodozó, skorpió, visszahúzúdó, rajz, gördeszka, koncertek, bulik, fesztiválok, dubstep, retteg a békáktól, drumandbass, gyűlöli a hideget, olvasás, építészmérnöknek készül, vans mániás, német, sorozatok. több?
sophie ▲ lexx & anxiety ▲ becky
courtney ▲ hardcore-float ▲ vivienn
Beszélgetnél? Lépj be a CHAT-be.
nevaeh ∆ dorc ∆ evii ∆ bella ∆ lauren ∆ adry* ∆ amber ∆ Brigi ∆ Princess ∆ Fay ∆ Dalma ∆ Vii ∆ Marion ∆ charity ∆ molly ∆ ademz ∆ Lis ∆ dushii ∆ Fanni ∆ ashley ∆ Marina ∆ cr7fan ∆ ella ∆ Kini ∆ lau ∆ Cintii ∆ Bessie ∆ Emmie ∆ *Naomi ∆ Claudia ∆ Rainy ∆ zombee ∆ Fanniie ∆ Sofy ∆ bríí ∆ Erus&Nixi ∆ kristine és vivienne ∆ csillámfaszláma ∆ you?
szerkesztő: Nicc
nyitás: 2012. május 3.
tárhely: G-Portál
téma: blog, napló
design: Adobe Photoshop 7.0
kódokért részben köszönet: LindaDesign
ajánlott felbontás: 1024×768
ajánlott böngésző: Firefox, Google Chrome
Az oldalon lévő szövegek, képek saját szerkesztésűek, egyéb esetben pedig feltüntetett a forrás. Kérlek ne vigyél el semmit, ha valamire szükséged van írj a chatbe. Megértésedet köszönöm.
|
|
|
|
|