▲ nicc's life - álmoktól légy részeg
everydays

Day 23: Életed legszebb napja

Mivel ma Agárdon voltam strandolni ezért nem volt időm képeket készíteni a szobás kihíváshoz, ami eredetileg ma lenne, így felcseréltem a két napot. Most életem legszebb napjáról kéne beszélnem, ami egyértelműen az volt, amikor megkaptam a kutyámat. Kiskoromban rengeteget nyavajogtam egy kutyusért, de sosem engedték, mert "nem panelba való". Végül 9 évvel ezelőtt egy októberi napon mégis egy csodás meglepetés várt rám, nem sokkal a születésnapom előtt. A nappaliban egy fekete kiskutyus ült, aki érkezésemre rögtön hozzámbújt és annyira pici volt, hogy szinte eltűnt a két tenyeremben. Az első kérdésem szomorúan az volt, hogy "mikor viszik el?". Majd a szüleim közölték velem, hogy soha, ez már az én kutyám örökre. Hihetetlenül örültem, mindig egy kutyát szerettem volna. Egyébként egyáltalán nem tervezték anyáék a kutyavásárlást, reggel látták az újságban a hírdetést, rájöttek, hogy nem lesz egy nagy kutya, tehát rögtön elmentek megnézni amire pedig én hazaértem, már itt is volt. Azóta imádom ezt a kis jószágot, együtt nőttünk fel. Nagyon remélem, hogy mégegyszer ennyi évet lesz velünk a családban, hihetetlenül megszerette mindenki annak ellenére, hogy elég jellegzetes személyisége van a kutyának és szörnyen akaratos egy eb. Mellesleg eléggé el lett kényeztetve sajnos, tehát ő az úr a háznál.

 


"Az álmom nappal sem alszik
Ébren él, úgy sodor a partig
Hol fáradt lábam szárazföldet ér
Hogy tudjam, nincs elérhetetlen cél..."
 

 

 
Hová mész te kis nyulacska? Ingyom bingyom tálibe tutálibe málibe az erdőbe. Ó, ha már ide tévedtél ne menj sehova, maradj még egy kicsit. Te most a niccslife.gportal.hu-n jársz, ami egy álmodozó lány hétköznapjait, gondolatait mutatja be. Találsz itt még egy-két cikket, rengeteg zenét, sorozat és egyéb ajánlókat, néha pedig egy kis csipetnyi lookbookra is bukkanhatsz. Ha pedig szeretnél magad után egy-két sort hagyni, akkor azt a chatben nyugodtan megteheted.

nicc; lassan 17, álmodozó, skorpió, visszahúzúdó, rajz, gördeszka, koncertek, bulik, fesztiválok, dubstep, retteg a békáktól, drumandbass, gyűlöli a hideget, olvasás, építészmérnöknek készül, vans mániás,  német, sorozatok. több?

 sophie   ▲  lexx & anxiety  ▲   becky
courtney   ▲   hardcore-float   ▲   vivienn

Beszélgetnél? Lépj be a CHAT-be.

nevaeh    dorc    evii    bella  ∆  lauren    adry*    amber    BrigiPrincess    Fay  ∆  Dalma    Vii  ∆  Marion    charity    molly  ∆  ademz  ∆  Lis    dushii    Fanni    ashley  ∆  Marina    cr7fan  ∆  ella  ∆  Kini  ∆  lau  ∆  Cintii  ∆  Bessie  ∆  Emmie  ∆  *Naomi  ∆  Claudia  ∆  Rainy  ∆  zombee  ∆  Fanniie  ∆  Sofy  ∆  bríí  ∆  Erus&Nixi  ∆  kristine és vivienne  ∆  csillámfaszláma  ∆  you?

szerkesztő: Nicc
nyitás: 2012. május 3.
tárhely: G-Portál
téma: blog, napló
design: Adobe Photoshop 7.0
kódokért részben köszönet: LindaDesign
ajánlott felbontás: 1024×768
ajánlott böngésző: Firefox, Google Chrome

Az oldalon lévő szövegek, képek saját szerkesztésűek, egyéb esetben pedig feltüntetett a forrás. Kérlek ne vigyél el semmit, ha valamire szükséged van írj a chatbe. Megértésedet köszönöm.

 

 

                                                                                               


A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77